Elképesztő, hogy a mai napig mennyi újdonságot tudunk meg az alvással kapcsolatban és hogy sokan mennyire rosszul csináljuk azt, ami amúgy természetes lenne... Nemrég jött ki a Netflixen is egy sorozat, Headspace – Útmutató az alváshoz címmel, amit érdemes csekkolni, de addig is, hozok néhány hasznos és érdekes információt az alvással kapcsolatban. Azoknak is, akik rendszertelenül alszanak, mint én, és azoknak is, akik ügyesen menedzselik az éjszakáikat! 

nyito.jpgFotó: Everett Collection

1. A leghosszabb ébren töltött idő rekordja: 11 nap és 25 perc 

A nem túl egészséges csúcsot egy kaliforniai diák, Randy Gardner állította fel 1964-ben és szerencsére azóta sem sikerült megdönteni - és ne is próbáljátok... A rekordért egyébként Randy san diego-i tudományos verseny első díját is megszerezte, de amikor megkérdeznék, újra megcsinálná-e, a válasz határozott "nem" volt. A rekordot egyébként szigorúan ellenőrzött körülmények között érte el, és nem is szabad máshogy próbálkozni, ha valaki erre adná a fejét.

8b0b6dbd4e2131adce1c47e13ec0fda9.gif

2. Nincs olyan, hogy majd bepótoljuk az alvást

Bad news, igaz? Ha mégis rekordközeli éjjelezésben vagy, mint Randy, tudd, hogy nem számít, ha másnap többet annyival többet alszol, amennyi az előző nap hiányzott. Sőt, kutatások szerint romlik a koncentrálóképességed és a reakcióidőd is. A lényeg tehát, hogy próbálj meg minden nap egy standard alvási időt betartani. Én tudom, hogy milyen nehéz ez, amikor bizonyos napokon a Reggeliben kezdek és sokkal korábban kell kelni. ;)  

3. A világító képernyők megzavarják az alvási ciklust

Ezt szerintem elég sokszor hallottátok a hírekben, mióta a mobiltelefonok uralják az életünk, de valamiért még mindig nehezünkre esik leszokni az esti görgetésről. A nappali fény és az esti sötétség segít a testünknek eligazodni abban, hogy tudjuk, mikor kell ébren lenni, és mikor szundítani. Szóval ha lefekvés előtt a mobilod pörgeted, az agyad nem tud ráállni az alvás üzemmódra a fények miatt. A megoldás: legalább egy fél óra chill (Netflix nélkül) elalvás előtt. 

scroll.gif

4. 10 perc kell az elalváshoz

Normális esetben 10-20 perc szükséges ahhoz, hogy elaludjunk. Ha azonnal elalszol, amint ledőlsz, azt jelenti, kicsit túlhajtottad magad, és hiányzik a pihenés. Ha pedig ennél hosszabb időre van szükséged és bárányokra az elalváshoz, akkor gondold át, mi az, ami miatt nem tudsz elaludni: stressz, tévézés, folyamatosan változó alvási időszak? Sokan kaptak rá mostanában az akár drogériákban is elérhető melatonin tartalmú készítményekre, de szakértők nem javasolják ezek használatát orvossal való konzultáció nélkül, és szerintem ti se próbáljátok meg. Ezek a szerek sokszor több melatonint tartalmaznak, mint amire valójában szüksége van a szervezetednek, ezzel pedig épp az ellenkezőjét váltod ki annak, amit el szeretnél elérni, sőt, komoly rémálmokat is okozhat. 

family-guy-sleeping.gif

5. Szavak, amiket még sosem hallottál az alvással kapcsolatban

A szomnifóbia vagy hipnofóbia az elalvástól való félelem, az oneirofóbia pedig a félelem a rémálmoktól vagy általában véve az álmoktól. A klinománia vagy klinofília az a rendkívüli és nem egészséges igény, hogy minél több időt tölts bekuckózva az ágyban - itt nem a Pinterestes 'Stay in bed all day' típusú forró csokis posztokra gondolok, Csillagszórók -, a dysania pedig az az érzés, hogy nem akarsz reggel kikelni az ágyból, ami már inkább a depresszióval függ össze.

giphy_1.gif

6. A "power nap" ereje

A James Maas amerikai pszichológus által kitalált fogalom azt a rövid, nagyjából 15-25 perces napközbeni alvást (szundit) takarja, amivel tökéletesen feltöltődsz a nap hátralevő részére, sőt, vannak, akik egy kávét is isznak előtte. Einstein, Winston Churchill, JFK és még Leonardo da Vinci is hitt a sziesztázásban, ami kutatások szerint csökkenti a kiégés veszélyét, és megnyugtatja az agyat az információdömpingben, ami nap mint nap ér bennünket. Fontos tudni viszont, hogy nem mindenkinek válik be, például akik álmatlanságban szenvednek, még jobban megzavarhatja a napi ciklusukat. Kíváncsi vagyok, eljön-e egyszer itthon is az ideje, hogy az emberek csak úgy ledőlnek napközben felfrissülni. Ti örülnétek neki?

giphy.gif

7. Az emberek 12%-a fekete-fehérben álmodik!

Mielőtt a színestévét feltalálták volna, csak az emberek 15%-a álmodott színesben, éppen ezért az idősebb emberek gyakrabban álmodnak monokróm világot, mint a fiatalok. Az álmok egyébként irtó fontosak, nem csak Krúdy Gyula szerint: a tudósok szerint ezek segítenek feldolgozni a napi eseményeket.

8. A tigrisek és az újszülöttek ugyanannyit alszanak

A csecsemők nagyjából napi 16 órát szundikálnak, és talán meglepő, de a tigrisek is pont ennyire szeretnek szundikálni. A legtöbbet alvó állat - talán kitaláljátok - a koala a maga napi 18-22 órájával, az egyik legkevesebb alvást igénylő pedig a fantasztikus memóriájáról híres elefánt, aki napi 3 óra alvással is beéri.

Kimutatták egyébként, hogy a kisállatok, sőt, akár még rovarok is tudnak alvási zavarokkal küzdeni, ami náluk is hasonló tüneteket vált ki, mint az embereknél: nagyobb mértékű hízás, nehezebb tanulás, akár egyensúlyvesztés. Az alvás tehát mindenkinek fontos! 

tom.gif

9. Sztárallűrök!

Tudtad, hogy Tom Crusie-nak saját 'snoratorium’-ja van? Pffff, hogy nem tudod, mi az? Ez egy olyan buborék, ami kizárja a zajokat és nyugodtan tud benne horkolni a filmsztár. Igen, horkolni. Eminem szintén érzékeny a nyugira: a rapper alufóliával zárja ki a napfényt az ablakokon, hogy vaksötét legyen a szobájában és ha turnézik, fehér zajra alszik el. Kinek a pap, kinek a paplan, ugye. Mariah Carey alvási ideje pedig az újszülöttekéhez közelít: napi 15 óra az igénye, néha akár több is, sőt, 20 párásító van a szobájában. Vajon milyen lehet a bőre reggelente? Harmatos?

2e3952c2e47e389bed2abcb7028d56d9.gif

10. Fontos a jó matrac!

És ez nem vicc, még ha sokan fittyet is hánynak rá. A tökéletes megtalálásához gondoljátok végig, milyen pózban alszotok és milyen keménységű matracra vágytok? Eszetekbe jut, hogy lehetne keményebb vagy puhább a matrac, amin alszotok, vagy akár hoteles élmény kapcsán, hogy de jó is volt ott aludni? A legtöbb hoteles matrac egyébként közepes keménységű, vagy annál egy kicsit keményebb, mert a legtöbben ezt érzik komfortosnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy van-e valamilyen problémátok, például hátfájás vagy csípőfájdalmak, mert mindegyikre más lehet a megoldás. És ha már eljutottatok egy matracüzletbe, akkor mindenképp teszteljétek a kedvenc matracot 10-15 percig minimum. 

dormeo_haloszoba.jpg

Én a frissen felújított almádi nyaralómba egy 27 cm magas, öt kényelmi zónás, szuperkényelmes DORMEO Air Select Plus matracot választottam, állítható keménységű matracbelsővel. Itt a felső memória- és Formacell habos réteg puhább, az alsó, zsákrugós réteg pedig egy közepesen kemény alvófelületet biztosít, és az benne az igazán jó, hogy te, és aki melletted alszik, akár teljesen más keménységet tudtok választani, hiszen nem vagyunk egyformák. De hogy tutira menjetek, van 100 nap kipróbálási garancia a matracra, ami szerintem nagyon hasznos. 

És ha már ennyit meséltem a matracomról, jöjjön még egy jó hír: bár véget ért a nagy nyári matrackampány a DORMEO-nál, ha lemaradtatok sincs gond, mert a MARK20 kuponkódommal még egy hétig, azaz szeptember 23-ig tudtok 20% kedvezménnyel vásárolni egy jó kis Dormeo matracot! Nézzétek meg, forgattunk egy videót is az új nyaralómról és a matracról is: