Milánó nem egy klasszikus turista célpont számomra, és egy-két csúcs műemléket leszámítva nem kínál túl sok gyönyörű látnivalót, de ez a helyszíne az olasz divathétnek, így mégis mindig lelkesen térek vissza. Úgy tudnám jellemezni, hogy ez egy olyan város, amely jómódú embernek lett kitalálva azért, hogy jól érezzék magukat (leszámítva az állandó dugókat), ehhez viszont bennfentesnek kell lenni, és szükségünk van a kulisszatitkokra, hogy hova érdemes ellátogatni. 

img_20200222_083732_545_b.jpg

Az egyik nagy kedvencem, a Tokuyoshi étterem, ami épp most esett át egy felújításon, és egy kis teaszalonnal bővült ki, amit azért szeretek, mert étkezés után lehetősége van leülni az embernek és kicsit elpilledni, kiélvezni az elfogyasztott ételeket. Ez a fajta levezetés szerintem kötelező lenne minden étterembe, hiszen így teljes az evés élménye. A Tokuyoshi egyébként egy nagyon érdekes étterem, ahol egy japán séf olasz inspirációval készíti az ételeket, a legjobb olasz alapanyagokból, a konyhája mégis csak részleteiben emlékeztet mindkét nemzet ételeire. Ilyen mondjuk az érkezéskor feltálalt amuse bouche, ami egy gourmet pizza delivery – a mini pizzácska darabokra szedve, műalkotásként érkezik. Mennyei, de tényleg, ne hagyjátok ki, ha újra látogatható lesz a város és arra jártok!

toku2.PNGA Tokuyoshi étterem "pizzája" 

Legyünk igazságosak, van még, amiért érdemes Milánóba menni a dómon kívül: ne felejtsük el a csodálatos divatárukat, hiszen Olaszország a minőségi, kézzel készített cipők és táskák hazája is. Ezek a cégek és kézművesek azok, akik tudásuk legjavát állították a koronavírus elleni harcba és varrták/varrják gőzerővel a köpenyeket és maszkokat, ahogy arról már írtam is nektek. 

A februári divathéten ezúttal a Furla, az Aquazzura, a Cesare Paciotti és a Rossetti márkák csodás prezentációira jutottam el a kint töltött 5 nap alatt, de így is nagyon büszke voltam a Nini Molnar Pombagemre és a Schilling Kolos kalapomra, amit mindenki imádott, legalább annyira, mint a lila hajamat. Nézzétek meg a második összefoglalót a divathétről. Szurkoljunk, hogy újra így pezsegjen Milánó, ahogy a videóban is!

És ha még nem elég a divathétből, nézzétek meg a válogatásomat néhány szuper bemutatóról - ezúttal a nagy kedvenc GUCCI legújabb kollekciójából mutatok nektek - Alessandro Michele, korunk egyik legérzékenyebb tervezője hatalmas durranással nyitotta a divathetet, ismét szokatlan arcokat választva modellnek, de lesz benne sikkes Hugo Boss, amire az utolsó pillanatban sikerült belépőt szereznem és ezért innen is köszi a szervezőknek, egy kis hippis MARNI, és persze egy adagnyi pimasz Philipp Plein is. Pörgessétek a galériát!

Katt a galériára!

Készüljetek, mert jövő héten hétfőn érkezik az új epizód Facebookon és YouTube-on is, még bőven voltak kalandok a pár nap alatt, amit el kell mesélnem nektek!