Ha még nincs meg a tuti szilveszteri recept, ezt próbáljátok ki! Lesz benne malacka és lencse, két nagyon fontos újévi hozzávaló, de még pezsgő is annak, aki szereti. Ez egy könnyű és nagyon szerethető fogás lesz - egész évre, nem csak most!

cover_yt2.jpg

Az egész ötlet onnan jött, hogy most újult meg a konyhám, és szerettem volna kipróbálni az egyszerűsített sous vide-olást a tűzhelyemen. Persze alternatívát is mondok rá nektek, ha nem vagytok felszerelkezve minden eszközzel! Lesz tehát az ételünkben egy csodálatosan puha, kívül pirított kéreggel feldobott sertésszűz, mellé pedig egy langyos, szintén kicsit ropogós lencsesaláta. Meg is mutatom nektek az új videómban, én hogyan készítettem:

Elkészítés:  

Azzal kezdünk, hogy a sertésszüzet megtisztítjuk, majd vákuum tasakba rakjuk és vákuumozzuk, azután 66 fokon 1,5 óráig sous vide-oljuk. Ha nem tudtok vakuumozni, a vákuum zacskó helyett használhattok frissentartó fóliát. Sok rétegben teljesen légmentesen tekerjétek be a húsokat és úgy helyezzétek a vízbe, szintén 66 fokon 1,5 óráig főzve, ezt fontos tartani.

A lencsét közben vízben megfőzzük a hagymával és a fokhagymával, ízlés szerint sóval, borssal, és a pikánsságot adó cayenne borssal. Ha kész, leszűrjük, majd hozzákeverjük a mustárt és az olívaolajat. Kockára vágjuk a zellert, felvágjuk az újhagymát és a paprikát is, minden apró, roppanós falatkákra. Mikor ezzel megvagyunk, összekeverjük a lencsével az apróra vágott zöldségeket és az egészet sóval, borssal ízesítjük.

A sertésszüzeket kivesszük a vákuum zacskóból, majd egy kis vajon fokhagymával és kakukkfűvel gyönyörűen körbe pirítjuk. És ha készen vagytok, nem maradt más hátra, mint a trombitálás és a BÚÉK!!!!

A hozzávalók:

 

● Sertésszűz – 1 kg
● Olívaolaj – 0,1 l
● Só, bors
● Vaj – 0,1 kg

● Kakukkfű – 2 ág

● Fokhagyma – 2 gerezd

 

A lencsesalátához: 

 

● Vörös lencse – 0,5 kg
● Lencse – 0,5 kg
● Vöröshagyma – 1 fej
● Fokhagyma – 2 gerezd
● Olívaolaj – 0,1 l
● Angol zeller – 0,2 kg
● Kaliforniai paprika – 0,3 kg
● Újhagyma – 0,2 kg
● Cayenne bors – 1 kiskanál
● Snidling – pár szál

● Dijoni mustár – 2 evőkanál

● Babérlevél – 3 db

● Pezsgő (ízlés szerint)

● Só, bors (ízlés szerint)

 

Jó étvágyat és szuper új évet kívánok mindenkinek!!! 

sertesszuz.jpg