Terveztem már sok ruhát, akár egyszerre többet is, de eddig mindig karaktekben kellett gondolkodnom - egy kollekció, még ha csak 8 ruha, akkor is más történet, mint egy jelmeztervezés. Ezért amikor a kubai Kulturális Minisztérium felkért, hogy tervezzek egy kollekciót La Habana, Kuba fővárosának 500 éves születésnapjára, tudtam, hogy ez egy teljesen új kihívás lesz számomra.

img_8087.jpeg

Végül 8 look született a kapszulakollekcióban, és ezt mutattuk be szerdán este a Samsung Experience Store Downtownban több mint 50 VIP vendégnek - november 11-én, vagyis hétfőn hajnalban pedig repülök Kubába, hogy a nagyszabású Arte y Moda divatbemutatón képviseljem Magyarországot, ahol az esemény nyitószámaként vonulnak fel a kollekcióm darabjai a kifutón. 

Nézzétek meg a galériát! 

Engem ugyan sokkal inkább stylistként és jelmeztervezőként ismernek, az Arte y Moda mégis megfogott, mint lehetőség, hiszen itt a képzőművészet is fókuszban van a divat mellett. Bár az megszokott dolog, hogy a divattervezők képzőművészeti utalásokkal és referenciákkal dolgoznak, ez a divatbemutató tovább mutat, hiszen egyben performance és művészeti esemény is. Így aztán a kollekciómat nem csak modellek mutatják majd be, hanem táncosok is kísérik - itthon például Ladányi Andrea táncművész előadása nyitotta meg a show-t:

img_8038.jpegLadányi Andrea előadása

Honnan jött az inspiráció?

Nagyon érdekes, hogy amikor a havannai Szépművészeti Múzeumban megnéztem a kiállítókat, akkor egyből Manuel Mendive kubai festő-szobrász tetszett meg nekem, aki az afro-kubai kultúra egyik legfontosabb képviselője. Művei a kubai santería vallás tradicionális szellemlényeit és az embereket ábrázolják mesebeli hibrid lényekként, és volt a képeiben valami nagyon misztikus, spirituális hangulat, tele izgalmas, színes karakterekkel.

mito_de_la_creacion_full.jpgManuel Mendive - A teremtés mítosza

Mendive hibrid lényeket teremt, és hisz abban, hogy istenek laknak bennünk, és hogy az emberek magukban hordozzák az ősi istenségeket. Nagyon szépen bemutatja, hogy az ember szép, meseszerű és játékos tud lenni ebben az isteni megnyilvánulásban, és harmóniában él a természettel.

Itt jött nekem a gondolat, hogy OKÉ, de ez mégsincs így. A klímakatasztrófa századában élünk, amikor 16 éves kislányok kongatják a vészharangot, és ez azt jelenti, hogy itt mi valamit nagyon elrontottunk. Gyakorlatilag azokat a jeleket, amiket régen isteni jelekként magunkra tettünk, most műanyaggal és szeméttel helyettesítjük. Az egész kollekció, ebben a 8 öltözékben, azt mutatja be, ahogyan az ember az ősi, isteni jellegét hogyan változtatta át egy szeméttengerré. És vajon ki lehet-e ebből jönni?

img_8062.jpeg

Nagyon izgalmas volt ezt az egészet megvalósítani Már Robival és Körmendi Vajkkal - magát a szemetet mutattuk meg, mint művészeti manifesztációt. Üdítőspalackok, kupakok, gyorskötözők, halászhálók használatával, és még a nagyon menő Ultrafabrics-tól érkezett vegán bőrökkel is dolgoztunk. Mészáros Lúcia fantasztikus illusztrációkat készített, és Gergely Lindával is nagyon izgalmas volt az együttműködés, akinek tökéletesen sikerült a festmények hibrid alakjait átültetni táska designba. Érdekes feladat volt a DRK cipőket átalakítani, és gyakorlatilag egy teljesen új esztétikájú lábbelivé módosítani Vajk segítségével. Összességében az egész egy nagyon jó élmény volt!

img_7826.jpegA kubai nagykövetasszonnyal és a kollekció egyik táskájával, amelyet Gergely Linda készített 

Köszi mindenkinek még egyszer, aki segített abban, hogy ez a kollekció megszülessen! A WAM Models fiú modelljeinek, Koczkának, aki a hajakat csinálta, Szabó Máténak, aki a makeupért felelt, és a Style Institute by Lakatos Márk divatiskola diákjainak, akik a varrásban segédkeztek.  

img_7819.jpeg
A bemutató estéjén Felhősi Attila koktélmester készítette a szexi, kubai inspirációjú, rumos koktélokat, az ételeket pedig Hódosi Mátéval és Vincze Józseffel, a Lakatos Műhely séfjével álmodtuk meg, Kuba ízeiből ihletet merítve. Guava & libamáj mille feuille, paprikás csirke szivarocskák és rumos-ananászos, dohánnyal infuzionált créme brulée várták a vendégeket - itt a legutóbbit láthatjátok:

img_8148.jpeg

És most készüljetek, mert hamarosan érkezik a videó a bemutatóról és a kubai élményekről!