Miért épp 100 év? Mert nagyjából ennyi ideje tart a modern divat! És mivel Ti is annyira imádjátok a cipőket, mint én, megpróbáltam minél több szépséges darabot összegyűjteni. Öveket becsatolni, jöjjön az időutazás és a Kis Cipőtörténelem Márkkal! 

nyito_2.jpg

Ma már elképzelhetetlen, hogy ne legyen (majdnem) minden nőnek legalább egy magas sarkú cipője a szekrényben. Lehet, hogy száműzve van a legmélyebb fiók legaljára, de időről-időre mindig adódik egy olyan alkalom, amikor bizony elkerülhetetlen a viselete. pedig amikor megjelentek az első körömcipők, a XVI. század első felében, még az inasok ruházatának részét alkották, és a hölgyek csak az 1700-as évek derekán kezdték átvenni. És ha azt gondolnátok, ostobaság volt ez a terhet magatokra venni, akkor elárulom, hogy még ez volt a legpraktikusabb alternatíva a gyorsan kopó topánok és a rendkívül kényelmetlen magas szárú, fűzős cipők mellett. Nézzük is, mik voltak a legemlékezetesebb darabok az utóbbi 100 évben!

Nézd meg a galériát!

1920-as évek

Óriási áttörés a cipődivatban és úgy általában a női ruházkodásban is, hiszen ekkor váltak láthatóvá a női lábbelik mindenki számára. Korábban a földet söprő szoknyák elrejtették a gyönyörűségeket, de az 1920-as évekre végre rövidültek az aljak! Olyan, mára klasszikusnak számító fazonok születtek meg, mint például a "T-pántos", amely Manolo Blahnikot is megihlette, méghozzá nem is akárhogy! Ennek hatására álmodta meg a "Vippinapla" nevű csodálatos modelljét.

vippinapla.jpgEgy 1920-as évekbeli modell és Blahnik Vippinaplája

Vagy ott van a Valentino Rockstuds, a divatbloggerek nem hivatalos kedvenc cipője, amit megújítanak szezonról szezonra! Kapható rengeteg színben és anyagban és magasságban is. És ahogy látjátok, rengeteg celeb viselte már, például JLo, Taylor Swift, Miranda Kerr, Sofia Vergara vagy épp Emma Stone:

valentino.jpg

1930-as évek

Eljött Hollywood aranykora, és a nők végre igazán ráéreztek a magassarkú varázsára! A korszak egyik meghatározó Oscar-díjas színésznője és divatikonja Bette Davis volt (utolsó kép), akit többek között a Mi történt Baby Jane-nel? és a Jezabel című filmek főszereplőjeként is láthattunk. Érdemes is megnézni a filmjeit, de most nem csak fergeteges alakításai miatt idéztem fel, hanem azért is, mert ő volt az a nagybetűs nő, aki úgy tudta viselni a kis fekete magas sarkút, ahogy Audrey a kis fekete ruhát!

1930.jpg

És aztán, 1938-ban az egész divatvilágot meglepte Salvatore Ferragamo a korszakalkotó szivárványcipőjével. Egyszerűen nem lehet elmenni mellette, igazi ikonikus cipő ez! És bár a fénykorát a 70-es években élte a fazon, érdekes, hogy már a 30-as években felbukkant. Kitaláljátok, hogy kinek alkották? A fantasztikus Judy Garlandnek! Igaz, a színésznőt sosem láttuk benne, de ettől függetlenül imádjuk - a cipőt és Judyt is. (Hamarosan jön a róla készült film, Renée Zellwegerrel, megnézitek?)

salvatore.jpg

1940-es évek

Ebben az időben indult be és szabadult el igazán a korabeli cipődizájnerek fantáziája! Megjelentek az éktalpú lábbelik, melyek a mai napig alapdarabnak számítanak, hiába utálják a pasik. Nézzétek, mennyire helyes benne az isteni Rita Hayworth! Azóta is hol alacsonyabb, hol magasabb talppal, hol matt bőrből, hol lakkal bevonva, vagy épp masnival díszítve találjuk meg a fazont a polcokon. Sőt, a lyukas éktalpú modellt is a 40-es éveknek köszönhetjük! És gondolom, ti is sejtitek már, hogy Signore Ferragamo ismét maradandót alkotott. Ha tippelnetek kéne, melyiket gondolnátok az ő keze munkájának?

ektalp.jpgBizony, az a piros, apró sarkú darab az ő kreativitásának köszönhető! :)

És mit adott még nekünk az 1940-es évek? A Napkirályt, XIV. Lajost idéző papucsokat, amikben csak pihengetni volt szabad és a lábat mutogatni, vagy a fantasztikusan nőies D’Orsay cipőket, amelyet a középső képen láthattok (ezeknek a középső része hiányzik, és léteznek magas sarkú verzióban épp úgy, mint balerinában), illetve igen, magastalpú cipőket is! 

1940.jpg

1950-es évek

Egyre merészebb és kihívóbb lábbelik jelentek meg ebben az évtizedben, ahogy a II. világháború után a feminin divat új életre kelt. Neccharisnyák, szexi magassarkúk, bájos kerekorrú cipők és hódító papucskák. Marilyn Monroe átlátszó sarkú Lucite topánja épp egy pár éve örvendhetett egy nagy népszerűségi hullámnak, de a mai napig látni hasonló sarkú cipőket. A csillogó kövekkel kirakott, bokapántos szandálok is elképesztő népszerűségnek örvendtek akkoriban, de a masnis magas sarkú elterjedését is erre az évtizedre tehetjük. Mennyi újdonság, gondoltátok volna?

1950.jpg

Van itt valaki, akit mindenképpen meg kell említenem nektek! Van itt valaki, akit mindenképpen meg kell említenem nektek! Ő Roger Vivier, akinek cipőire csak úgy utaltak: a lábbelik Fabergé-je. olyan divatházaknak tervezett csodásabbnál csodásabb lábbeliket, mint például a Dior vagy . A fenti képen a pillangós papucs is az ő alkotása, de tervezett Ava Gardnernek (első kép), a The Beatles-nek, de talán ennél is nagyobb elismerés volt számára az, amikor, 1953-ban II. Erzsébet királyné őt bízta meg, hogy tervezze meg számára a koronázási cipőjét! Íme:

rogervivier2.jpg

1960-as évek

Ebben az évtizedben egyértelműen a hegyes orré és saroké volt a főszerep! No meg persze kötelezően és tökéletesen passzolni a kellett a lábbeli színének a ruhához! Audrey Hepburn sikkes törpesarkúja és Goldie Hawn kislányosan bájos, hátulpántos cipője is imádnivaló, igaz?

1960.jpg

1970-es évek

Már a hatvanas évek végefelé elindult a változás, és a hippi korszak legjavára 3 meghatározó vonal alakult ki: az első a platformcipőké - magas talp, magas sarok, és a diszkókorszak, ugye. A második nem lesz meglepő, hiszen a zseniális "cipővarázsló" újra csodát alkotott: a sokaknak ismerős, lakkbőrből készült, piros masnis cipellők Salvatore Ferragamo keze munkáját dicsérik. Elképesztő micsoda kreativitás és stílusérzék lakozott a dizájnerben! A harmadik irányzat két szóban megfogalmazható: minden műanyag. Ehhez nem is fűznék most semmit, beszéljen inkább a kép helyettem. És jól emlékeztek, a Chanel épp ilyen modelleket küldött a kifutóra nem is olyan rég - PVC táska PVC cipővel.  

1970.jpg

1980-as évek:

A dauerolt frizurák, a neon árnyalatok megjelenésének és Diana hercegné tündöklésének kora. Ja és persze az aerobic-láz kirobbanásának évtizede! Ki ne emlékezne a tangás tornadresszekre, a biciklis gatyókra és az égig feltupírozott hajkoronákra? No, de kanyarodjunk vissza a cipőkhöz gyorsan! Ki más is viselhette volna az első neon színű cipők egyikét, mint a csodálatos Liza Minelli? Bevállalós, izgalmas és lenyűgöző nő! És ha nem is volt neon a cipő, az biztos, hogy valami csillogott rajta! 

Ejtsünk pár szót még kedvenc hercegnénkről, a gyönyörű és szinte mindig elegáns Lady Di-ről! Fantasztikus divatérzéke volt, de sajnos a '80-as években őt is elérte a matchy-matchy, vagyis a "mindennek mindennel passzolnia kell" forgószele és, ahogy a képen is látszik, tehetetlen volt a természet erőivel szemben! Képzeljétek, nem csak a szett minden egyes darabjának kellett színben egyeznie, hanem még a rúzsnak is… Elképesztő! 

1980.jpg

1990-es évek:

Mondhatnánk, hogy a kilencvenes évek sokkal visszafogottabb volt az előző évtizedhez képest, de akkor ugye hazudnánk! Természetesen voltak letisztultabb formák is, de többnyire azokban is volt valami kis csavar, csak az unalom elűzése végett. Itt van például az ikonikus lila pomponos Dior papucs, melyet Carrie Bradsaw kapott ajándékba a Szex és New York (ha jól emlékszem) első évadában. Nagyon 90-es évek és nagyon emlékezetes! 

1990.jpg

A Spice Girls énekesnői sem aprózták el a dolgot a hernyótalpú cipellőkben – egyedül Victoria érezte, hogy mindennek van határa… És mit szóltok Naomi Campbellhez, aki volt annyira bátor, hogy elindult a kifutón ebben a 30 centi magas Vivienne Westwood "építményben"? 

Talán kellemesebb a szemnek Mariah Carey kis fekete ruhája fekete lábbelivel, vagy a Versace lányok pasztell színpompája és a Spinédzserek film stylingja, ami csak ráerősített az iskolás lány divat terjedésére. Sőt, látjátok, hogy Alicia Silverstone hogy lehelt új életet egy másik klasszikusba, a Mary Jane cipőfazonba?

1990_2.jpg

2000-es évek

Nem is tudom, lehet-e fájdalmas emlékek nélkül beszélni a kétezres évek divatjáról… Kinek mi villan be rémálmaiban, amit akkor fel mert venni – és netán még menőnek is érezte magát? Induljunk el az emlékek útján! Peep-toe minden mennyiségben, tűhegyes és kocka orr… Köszönjük, Carrie, hogy egy kis stílust hoztál a Manoloiddal a nullás évekbe! 

2000.jpg

2010-es évek első fele

Kicsit csalok, mert a Louboutin már 2009-ben elkezdte hódító útját, de annyira népszerű volt a ’10-es években is, hogy nem hagyhattam ki ezt az elöl business, hátul parti darabot! Aztán ott van Katalin hercegné letisztult nude L.K. Bennett darabja, ami alapdarab lett a business ruhatárakban, Isabel Marant számtalan koppintást megért wedge sneakerje, a Valentino Rockstud cipője, amiről már a 20-as éveknél is beszéltünk, vagy Stuart Weitzman „Nudist” szandija, ami annyira minimalista, hogy MINDENNEL passzol, és persze nem maradhattak ki a visszatérő 70-es évek sem…

2010.jpg

És hogy mi van most a topon, ami igazán emlékezetes lesz 2020-ból visszanézve? Írjátok meg nekem kommentben a Facebookon! ;)