Az extravagancia, az exhibicionizmus nem feltétlenül rossz dolog, mégis, a szakmám egyik fontos feladata, hogy az embereket megismertessem az öltözködés írott és sokszor íratlan szabályaival, hiszen sokan próbálnak ezeknek megfelelni, hogy úgy érezzék, valahova tartoznak.

ari-seth-cohen-giesebrechtstr.jpg

dress_up.jpgAz egyik kedvenc outfitemben, Máltán

Sokat beszéltünk már arról is, hogy az öltözködés a szavak nélküli nyelv, és az emberek mindenkiről szeretnek első látásra ítélni. Aki úgy öltözik, mint Audrey Hepburn, az egy finom nő, aki úgy, mint Marilyn, az szexbomba, aki Fluor Tomiként, az laza csávó, aki pedig David Beckhamként, arról a szexin elegáns szupersztár jut eszünkbe. Természetesen, ha valaki állásinterjúra megy, akkor meg kell felelnie a business dress code szabályainak, és mondjuk esküvőn vagy színházban is vannak elvárások. Vannak viszont olyan emberek, akik megpróbálnak az ilyen korlátok alól felszabadulni, és az öltözködésre úgy tekintenek, mint egy művészeti alkotásra, a szabadságra magára, és más művészeti ágakból vagy másokból inspirálódnak. Úgy tekintenek a testükre, ahogy a festő a fehér vászonra.

britt_kanja_foto_ari_seth_cohen.jpgBritt Kanja berlini modell és érett stílusikon - Fotó: Ari Seth Cohen

És ahogy a művészetben is vannak könnyebben és nehezebben érthető dolgok, vannak mindenkinek tetsző alkotások és óriási botrányt kavaró művek, úgy a divatban is. A lényeg, hogy ha öltözködésről van szó, akkor örüljünk mások egyediségénak, akár bolondériájának, és igyekezzünk elfogadni vagy megérteni, amit mások a ruhájukkal üzennek. Engem, aki a magam részéről imádom a különcséget, az sem zavar, ha bohócnak tartanak, mert a bohóc szerep egy nagyon izgalmas része a kultúrának.

Kattintsatok a képre és nézzétek meg a galériámat, ahova csupa különleges egyéniséget válogattam be, ismertebbeket és feltörekvő street style ikonokat is - és ne feledjétek a beskatulyázást elengedni!

És hogy kik inspirálhatnak bennünket?

Ha szexiségről van szó, az egyik kedvenc XX. századi stílusikonom egyébként Josephine Baker, a Bronz Vénusz, aki táncosként szerzett hírnevet. Nem volt kifejezetten szép, de rengetegen elbűvölőnek találták, és banánszoknyájával felrázta a 20-as évek Párizsának éjszakai életét. Ernest Hemingway például egyenesen úgy fogalmazott, hogy „ő a legszenzációsabb nő, akit valaha láttunk, vagy látni fogunk”. Sose bízta a véletlenre a megjelenését és őszintén vallotta, hogy a több, az több! Nem véletlen, hogy Chertől Beyoncén át Rihannáig rengeteg sztárt inspirált az évek során. 

josephine-baker-rihanna.jpg

Katherine Hepburn különlegessége abban rejlett, hogy elutasította a sztereotípiákat. Élen járt a maszkulin darabok viselésében, legyen az egy vagány blézer, galléros ing vagy loafer cipő, fittyet hányva a korabeli szokásokra és a beszólásokra, főleg ahogy idősebb lett. Tökéletes modern megfelelője a szintén androgün Tilda Swinton, aki szívesen játszik a ruhatárával, és gyakran jelenik meg a vörös szőnyegen is smink nélkül, csupán ikonikus vörös rúzsával.

k_and_t.jpg

Vannak, akik ha inspirációról van szó, a múltba nyúlnak vissza. Ők nem jelmezként hordják a vintage vagy épp történelmi ruhákat, hanem tényleg ez az ő stílusuk, minden nap. Ilyen például Zack MacLeod Pinsent, aki a Regency korszakot, vagyis Jane Austen idejét idézi rendkívül korhűn összeállított ruhatárával, és hiszi, hogy az egyéniséghez passzoló ruha rengeteg önbizalmat ad. Legutolsó farmerjét 14 évesen égette el, és azóta sem nézett vissza. Mivel nehézkes ilyen típusú ruhákat kifogni a plázában, a brightoni úriember szabó lett, aki mostanra azzal keresi a kenyerét, hogy másoknak is varr. El tudnátok képzelni, hogy ilyen darabokban járjatok?

zack_macleod_pinsent.jpg

Persze vannak persze olyanok is, akik megelégednek a XX. század kincseivel - ők lelkesen kutatják a szebbnél szebb darabokat a vintage boltokban vagy a neten, és persze sokan varrnak is. Azt állítják, sokkal csinosabbnak és nőiesebbnek érzik magukat így, de elővigyázatosságra intenek a kincsvadászattal kapcsolatban: ha egyszer rákapsz az ízére, nagyon nehéz abbahagyni!  

1.jpg

Tziporah Salamon, az izraeli származású, jelenleg New Yorkban élő hölgy, az egyik kedvencem, ha vintage stílusról van szó. Tziporah annyi különleges darabot halmozott fel az évek során, hogy a gardróbjától még Carrie Bradshaw is elsápadna. Mikor meginterjúvoltam a New York-i divathét alatt, elmesélte, hogy már kislány korában egyedi ruhákat varrtak neki, hiszen az édesapja szabó volt - innen is az öltözködés iránti szerelem. Nem véletlen, hogy a könyve is a The art of dressing címet kapta! A 63 évesen Lanvin modellé avanzsált stylist minden szettjét nagyon alaposan átgondolja, de még magát is meglepte, hogy egyszer hét évébe telt összeállítani egy tökéletes outfitet.

tziporah_konyv.jpg

Nem hisztek a múltban, csak előre néztek, mint Karl Lagerfeld? Akkor érdemes megnézni a fiatal zenészeket, mint Young Thug és Billie Eilish, vagy az olyan dívákat, mint Lady Gaga vagy a mostanában divatimádóvá avanzsált Celine Dion:

celine_gaga.jpg

És hogy hova utazzatok, ha egyediségre vágytok, de nagyobb dózisban?

Londonba, New Yorkba, Szöulba vagy Tokióba! Utóbbiban a különcségnek külön kultúrája van - ahogy Misha Janette, egy Seattle-ből Tokióba kivándorolt stylist imserősöm mesélte nekem tavaly a tokiói divathéten:

A japánok nem foglalkoznak a sziluettekkel, nem érzik szükségesnek, hogy megmutassák az alakjukat ahhoz, hogy szépnek érezzék magukat. És bár a testüket szeretik elrejteni, a színeket imádják, és egészen meglepő színkombinációkat szoktak összehozni, amelyek meglepő módon jól állnak rajtuk – ez pedig a kimonó kultúrának köszönhető. Csak nézd meg, milyen elképesztő színekben pompáznak! 

Meg is értem, hogy ezt a helyet választotta otthonául, én is imádom Tokió vibráló divatközegét, tele meghökkentő, elgondolkodtató, irtó karakteres összeállításokkal. 

05-tokyo-fashion-week-fall-2019-street-style.jpg