Az elmúlt hetekben sokat beszéltem az önelfogadásról, ami nagy port vert fel a médiában. Egyre inkább azt hiszem, hogy azért fontos saját magunkkal békében élni és saját magunkat elfogadni, és így dolgozni magunkon folyamatosan, mert ezzel a szüntelen lélektréninggel azt a képességünket is tökéletesítjük, hogy másokra is szeretettel nézzünk a hibák keresése helyett. Az emberiség kultúrtörténete során a tökéletesség hajszolása közben sokszor bánt mostohán azokkal, akik valamilyen testi vagy lelki fogyatékossággal születtek, vagy egyszerűen csak különböztek az átlagtól. Ez volt mindig is a szépségideálok kegyetlen történelme. 

vagott.jpg

nyito2_2.jpgAmy Mullins sportoló és modell, aki mindig a legmenőbb tervezőkkel dolgozik együtt, és imádja a dizájnos láb protéziseket!

Most pedig az lenne a feladat, hogy meg kellene tanulnunk magunkért is lelkesedni, amellett, hogy tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel, és próbálunk változtatni azon, amin tudunk. És ha ez már flottul megy, szerintem másokra is könnyebb lesz ilyen szemmel tekintenünk. Úgy látszik, hogy a divat- és szépségipar is kezdi megtanulni a leckét. Erről szól a mostani cikkem - nézzétek és szeressétek ezeket a csodálatos embereket!

nyito_9.jpgA Missguided márka "In your own skin" (A saját bőrödben) kampánya, tele olyan nőkkel, akik a bőrük miatt különlegesek

A nagy divatmárkák ugyanis úgy tűnik, lassan elkezdenek egyre változatosabb modelleket keresni korban és nemben, és már a fogyatékkal élőket is bevonják a kampányokba. Ez egy nagyon pozitív, érzékenyítő törekvés, és segít megérteni, hogy mindenki ugyanúgy vágyik a divatra és stílusra, és persze arra is, hogy reprezentálva legyen a médiában.

A galériára kattintva megnézhetitek, kik a legmenőbb, legizgalmasabb arcok jelenleg a különleges szépségek közül!

A kerekesszékes Jillian Mercado-nak kerek perec megmondták, hogy ne is próbálkozzon modellügynökségeknél, mert fogyatékkal élőknak nincs hely a divatiparban, nem keresik őket a cégek. Amit ezzel kapcsolatban nyilatkozott a TeenVogue-nak, tökéletesen leírja, miért is van szükség a változatosságra a divat- és szépségiparban:

Nem volt senki, aki úgy nézett volna ki a magazinokban vagy a tévében, sehol a médiában, mint én. Úgy éreztem, kizárnak valamiből, ami engem nagyon is érdekelt, és ez zavart, mert tudtam, hogy itt a helyem. És azt is tudtam, hogy rengeteg hozzám hasonló ember van a világon, de minket sosem vonnak be a párbeszédekbe. 

jillian_mercado.jpgJillian Mercado a Times Square-nél, az Olay-nek készült plakátja előtt

Ugyanis ha nem látod magad sehol a médiában, ha nem látsz pozitív példaképeket, attól értéktelennek, esetleg szégyellnivalónak gondolod a tested, az arcod, a megjelenésed. Lehet ez így a súlyunkkal (akár átlag alatti, akár feletti), vagy betegséggel (például az albinizmus vagy Down-szindróma), vagy átlagostól eltérő karakterjegyekkel (mint a szeplő vagy a foghézag).   

mariana_mendes.jpgA brazil Mariana Mendes nem hajlandó eltávolíttatni jellegzetes anyajegyét

A változáshoz természetesen szükség van a szakmabeliek támogatására is. Fontos, hogy azok, akiknek van hangjuk, felszólaljanak mások nevében is, ahogy tette azt például Iman vagy Naomi Campbell a feketebőrű modellekért. Az utóbbi szezonokban ennek - és a társadalmi nyomásnak - köszönhetően már 35-45% között volt a nem-fehérbőrű modellek aránya a legnagyobb divatheteken (New Yorkban, Londonban, Párizsban), ami hatalmas előrelépés a korábbi évekhez képest. 

De emellett fontos szerintem az is, hogy a márkák is kiálljanak a változatosság és a változás mellett, hiszen nekik van a legnagyobb hatásuk a divat alakulására. Rihanna például élen jár a témában, akár beauty, akár fehérnemű vonaláról van szó, amiért le a kalappal előtte.

awen_mayen_chuol_foto_fenty.jpgAwen Mayen Chuol, a sebhelyes arcú modell, akit nem retusáltak - Fotó: Fenty

De ha megkérdezzük a divatszakma szereplőit, hogy elég változatos lett-e napjainkra a divatipar, azt mondják, ez még csak a kezdet, és a szépségipar sokkal előrébb jár az elfogadásban és a változatos modellek szerepeltetésében.

Az Instagramnak hála nagyon sok átlagostól eltérő szépség hódította meg az emberek szívét, mint például az "üvegcsontú" lány, Cary Velazquez, aki Puerto Rico-ban él és sminkesként tevékenykedik. Rengeteg negatív kritikát kap ugyan a kinézete miatt, mégis erőt merít a támogatásból és abból, hogy sokan elismerik a munkáját.

cary_velazquez_forras.jpgCary Velazquez - Forrás: @beautybycary

Sokan nem is klasszikus értelemben vett modelleket, hanem különleges adottságokkal rendelkező, különleges szépségű átlagembereket, vloggereket, sportolókat, influenszereket kérnek fel a kampányaikba, akik személyesebb kapcsolatot tudnak teremteni az emberekkel. Ilyen volt például az Aerie fehérnemű és sportruházati márka #AerieREAL kampánya, amelyben a szépség igazi sokféleségét képviselő nők mutatták be a ruhadarabokat, köztük diabéteszes, vitiligós, Down-szindrómás, fibromyalgiás, kereskesszékes lányok és nők, láthatóan nagyon mosolygósan. 

ali_raisman_chelsea_werner.jpgAly Raisman olimpikon tornász és Chelsea Werner paralimpikon és modell

De mondhatnám pozitív példaként az úttörő DOVE-ot, az Adidast, az ASOS-t, a BABOR-t, a Missguidedot és szerencsére egyre több márkát. Az ASOS online shopnál például külön kampány nélkül, szó szerint a legnagyobb természetességgel kerültek ki retusálatlan modellek az oldalra, amit a felhasználók is üdvözöltek. És hogy mit gondolnak erről a Pszichorendelés pszichológus lányai?

Az emberek sokféleségét minél több fórumon bemutatni terápiás értékkel bír! Ha komplexusainkat nem is a média által sugallt kép szüli, hanem hús-vér gondviselőink - akár akaratlan - tettei, azért jelentősen rá tud erősíteni meglévő sérüléseinkre. Ha formálható és kiszolgáltatott éveinkben a környezetünk olyan benyomást hagyott bennünk, hogy valamiképp nem vagyunk elegek vagy kilógunk a sorból, akkor könnyű lesz később ezért a külsőnket okolni, pláne, ha a média csak egyféle külsőt állít be szépnek, amitől könnyebb eltérni, mint hasonlítani hozzá.

Ha azonban vállalhatóként - mi több szépként - többféle külső kerül bemutatásra, sérüléseink ide vagy oda, egy kicsit nehezebb fenntartanunk azt az elképzelést, hogy valami nem stimmel azzal, ahogy kinézünk, de legalábbis könnyebb dolgunk van, ha többnyire terápiás hátszéllel arra törekszünk, hogy kinyissuk a szemünket azokra a megnyugtató tapasztalatokra is, amelyeket ha nem figyelünk tudatosan, a beidegződéseink automatikusan eltakarnak előlünk.

unretouched-skincare-campaign.jpegA BABOR retusálásmentes bőrápolási kampánya

Én csak annyit mondhatok, még több ilyet, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!

Ha érdekel benneteket, hogy fejlesszétek magatokat, kövessetek Facebookon, mert pénteken délután 15 órától a Pszichorendelés pszichológusaival, Böhönyey Mártival és Tóth Melindával élőben beszélgetünk majd nagyon érdekes dolgokról!

mark_pszicho_190619_c.jpg