Dubai azért is volt érdekes, mert a legtöbb embereknek van valamilyen prekoncepciója arról, hogy egy ilyen helyen, ahol gyakorlatilag mindenki ugyanolyan ruhában jár, vajon mit is jelent a divat. Viszont arról is nagyon sokat hallunk, hogy milyen elképesztő gazdagság és shopping őrület van náluk, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk, hogy az Arab Fashion Weeken ez hogyan mutatkozik meg.

Minden utazás a szállás, a program és a repülőút leszervezésével kezdődik, ami nagyon sok munka, erről már meséltem. Szerencsére sokat hallottam arról, hogy az Emirates légitársaságnak milyen luxusszínvonalú a szolgáltatása, és hogy mennyire tenyerükön hordják az utasaikat, úgyhogy nem is volt kérdés, hogyan utazunk Dubaiba. Ha már a fényűzés fellegvára volt a cél, ezt a fajta keleti luxust mindenképpen szerettük volna kipróbálni, így esett a választás az Emirates business osztályára, ami természetesen olyan élmény volt, hogy leesett az állunk. A repülő kialakítását látva, és business class kényelmes, gyakorlatilag ággyá alakítható székének birtokbavétele után megnyugodtam, hogy ez egy csodálatos út lesz, és egy kicsit el is szomorodtam, hogy miért csak 5 órát utazunk, miért nincs messzebb Dubai. Simán eltöltöttem volna egy egész éjszakát is ezek között a körülmények között! ;)

Nagyon izgalmas volt a teljesen interaktív szórakoztatási felület, a közel TV nagyságú flat screeneken, amelyen rengeteg film, sorozat, játék és utazási infó volt elérhető, minden nagyon ergonomikusan kialakítva, és szinte az otthoni TV-zéshez, kikapcsolódáshoz közelített az élmény.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Let's relax with @emirates ����✈ #emiratesbusinessclass #frontrowsquad @arabfashioncouncil #styledbymarklakatos @berlinstorebudapest #visitdubai #mydubai

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés, Nov 22., 2018, időpont: 5:44 (PST időzóna szerint)

De tudjátok, milyen fontos nekem a gasztro világ, úgyhogy erről is mesélek! Általában szkeptikusan állunk a repülőkön felszolgált ételekhez, én se vagyok ezzel másképp, mert az a tapasztalat, hogy a legtöbb esetben ez egy gumikaja. Itt erről szó sincs, igazi gourmet élményben volt részünk. Már az is nagyon exkluzív volt, hogy a business class-on akkor lehet kérni az ételt, amikor megéhezünk, és nem szakítják meg a filmnézést vagy pihenést a kötelező étkezéssel. Az pedig már csak a ráadás volt, hogy maga a menüsor értékes francia borokból és pezsgőkből állt, és 30 éves portóit ihattunk a Graham’s pincészetből, ami nekem külön kedves élmény volt, hiszen pont ezt a pincészetet látogattuk meg Portóban, ahonnan még II. Erzsébet királynő asztalára is szállítanak borokat.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A real finedining experience on board ��� @emirates #emiratesbusinessclass #frontrowsquad #fashionblogger #fashionweek @arabfashioncouncil @noel_domok_szilveszter

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés, Nov 27., 2018, időpont: 12:08 (PST időzóna szerint)

A repülőn persze megnéztem egy filmet is, mert úgy teljes a lazulás, méghozzá a Könyvklub, avagy az alkony ötven árnyalata című Jane Fonda – Diane Keaton filmet. El kell, hogy meséljem, mennyire megörültem, mikor felismertem, hogy drága Sztano Tomi barátom Los Angeles-i éttermében, a TOMGEORGE-ban is forgattak, ami a város egyik legmenőbb étterme 25 éve.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Thank You @sofiteldubaidowntown hope to see You soon ������ #frontrowsquad @arabfashioncouncil #fashionweek #fashionblogger @noel_domok_szilveszter #visitdubai #mydubai

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés, Nov 25., 2018, időpont: 7:29 (PST időzóna szerint)

Mikor leszálltunk a gépről, 30 fokos nyári kánikula fogadott bennünket, ami irtó szuper volt, és nagyon élveztük, hogy gyakorlatilag egy hétre a nyári melegbe csöppentünk. Ráadásul a belvárosi Sofitelben foglaltunk szállást, a legfelső emeleti sarok lakosztályában, ahonnan tökéletes kilátást nyílt a Burj Khalifára, ami 828 méteres magasságával jelenleg a világ legmagasabb felhőkarcolója és 6 év alatt építették fel. Ezt természetesen közelebbről is megnéztük, hogy lássuk a fantasztikus kilátást, és hogy kipróbáljuk a 128. emeleti luxuséttermet.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

At the TOP!!! ��� @noel_domok_szilveszter #frontrowsquad #visitdubai #mydubai @arabfashioncouncil @atthetopburjkhalifa @uber_uae ❤

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés, Nov 23., 2018, időpont: 10:13 (PST időzóna szerint)

Nagy meglepetés volt, hogy a Dubai Mall, a város leghíresebb shopping centere pont ott volt mellettünk, ahol elképesztő mennyiségű és minőségű világmárka van egymástól karnyújtásnyira – itt azonnal megértjük, hogy mi is az a shopping őrület! Ami pedig még izgalmasabb, hogy most októberben nyílt meg a Fashion Avenue nevezetű kiterjesztése a Dubai Mallnak, ahol csak a legnagyobb márkák két-háromemeletes boltjai kaptak helyet. Prada, Dior, Gucci, csak kapkodtuk a fejünket, de a nagyon friss és menő Balenciaga és Off-White is képviseltetik magukat. Ez már maga megért egy kis városnézést!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Glitz n' Glitter L.O.V.E You Dubai ��� @arabfashioncouncil #frontrowsquad @noel_domok_szilveszter ���� #fashionblogger #fashionweek #visitdubai #mydubai @uber_uae ���

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés, Nov 25., 2018, időpont: 9:34 (PST időzóna szerint)

Természetesen meglátogattuk a fantasztikus szökőkutat is, ami este fényjátékot ad, és Dubai egyik legnevezetesebb látványossága, majd elindultunk a Fashion Weekre, amit egy menő bevásárlóközpont szabadtéri részén rendeztek meg. Itt éreztük meg azt, hogy hogyan is gondolkodik az arab világ a nőkről és a divatról. Főként ready couture kollekciókat láttunk, amelyek konfekciógyártásban készülő ruhák, de olyan sziluettekkel, amelyek híres francia és olasz tervezők XX. századi munkáit követték, elképesztő minőségű luxus anyagokat felvonultatva. Gyakorlatilag egy élő Disney filmbe csöppentünk, ahol csak hercegnők jönnek és mennek a kifutón, és semmi köze a hétköznapokhoz, a streat wearhez, és maga a női ideál is egy hercegnő ezek szerint a tervezők szerint.

Nagyon érdekes volt az egyik kollekcióban, hogy a hölgyek olyan táskát vittek magukkal, ami valójában aranykalitka volt. Ezzel a metaforával értettük meg, hogy a társadalom miként gondolkodik a nőkről – luxusban, csillogásban tartja őket, ugyanakkor szimbolizálja a kötöttségeket is. Hozzá kell tennem, az egyik megkérdezett hölgy szervezője az estének kiemelte, milyen fontos az országban a nemek közti egyenlőség, és hogy milyen hosszú utat tettek meg, mire nők is kerülhettek vezető, például miniszteri pozícióba.

A további napokban strandoltunk a medence partján, kihasználtuk a 30 fokos meleget, megnéztük a zajos kiabálós piacot, ami leginkább Isztambulra emlékeztetett, és ahol mindenki megnézte, megfogdosta a vörös hajamat, de még fotózkodtak is velem. Természetesen kimerészkedtünk a vízre is, hiszen fantasztikus élmény nem csak a magasból, de a hajóról is megcsodálni Dubajt. Egy olyan kis fahajóba ültünk, mint amin a révészek utaztattak régen, és ezzel csináltunk egy egész hosszú túrát. Megnéztük Mohammed sejk nővérének elképesztő palotarendszerét a folyóparton, azután pedig hajókáztunk a Marinában is, ami egy nagyon látványos, mesterséges csatornarendszer a Perzsa-öböl partján.

Dubaiban szinte az összes híres étteremláncnak található étterme Gordon Ramsay-től a Nobuig, ezt gondolom, sejtitek. Ezek közül mi az ázsiai Zumát választottuk, amit imádtunk, de szerettük volna az autentikus arab konyhát is kipróbálni, úgyhogy nagyon örültünk Osama Naffá nagykövet úr meghívásának, aki egy szuper libanoni étteremben vendégelt meg bennünket.

És hogy egy kis izgalommal zárjuk a cikket, a természeti katasztrófa itt sem maradt el! Helsinkiben sosem látott hőhullám, Lisszabonból egy hurrikán hajtott el bennünket, Dubaiban pedig az évi nagyjából két eső közül az egyik éppen a divathét utolsó napjára esett (szó szerint), ami egy homokvihar társaságában érkezett és elmosta a programot, hiszen szabadtéren volt.

Most pedig, hogy jobban átéljétek az utazásomat, nézzétek meg a videókat, amiben megmutatom a repülőutamat, a bemutatókat, az after partit, amin részt vettem és még sok más érdekességet - a cikkben megtaláljátok mindkét videómat, és figyeljetek, mert még egy főzős videó is érkezik!