Még a legnagyobb rajongóknak is lehet újat mondani, remélem, a közepes rajongók pedig biztos, hogy nagyobb lelkesedéssel nézik majd idén újra a filmet. 

A Heathrow repülőtér megható jeleneteit rejtett kamerával vették fel

Ehhez egy hétig állt lesben egy kolléga, aki bármikor, ha különleges pillanatot látott, szaladt is az emberek után, hogy aláírassa velük a nyilatkozatot, ilyenre pedig bőven akadt alkalma. A Heathrow amúgy is adta magát, hiszen egy másik reptér, a Los Angeles-i inspirálta az egész film megalkotására Richard Curtis rendezőt, ahol sok ilyen érzelmes pillanatot kapott el:  

Joanna hangja túl jó volt a filmhez!

Mindenki emlékszik Joanna (Olivia Olson) All I Want For Christmas Is You előadására, de azt talán nem is sejtitek, hogy mennyire meglepődött a stáb, mikor fel akarták venni a hangot hozzá. Nem elég, hogy nem kellett hozzá az eredetileg tervezett 2 nap, de pillanatok alatt olyan felvétellel ajándékozta meg őket, hogy a rendezőnek meg kellett kérnie, tegyen bele kis levegővételeket, hogy kevésbé tűnjön profinak. Én így is imádom a dalt! ;)

Hugh Grant nem volt ANNYIRA lelkes a táncos jelenettől

Emlékeztek a Jump for my love című számra, igaz? Ki ne emlékezne! Az igazság viszont az, hogy bármilyen energikusan is pörgött Hugh Grant, a jelenet felvételét folyamatosan odázta a forgatás alatt, annyira utálta az egésznek még a gondolatát is.

Remélem, a film sikere némileg vigasztalta szegényt. Egy másik szereplő, aki igazából Mr. Grant másod-unokatestvére, viszont örült a zenés vonatkozásnak: Sam, azaz Thomas Brodie-Sangster csak a film kedvéért tanult meg dobolni! 

Alan Rickman karaktere nem csak flörtölt a titkárnővel

Aki azt gondolta, csak ártatlan flörtölgetés volt, azt ki kell ábrándítsam - rendes viszonyuk volt, ezt a rendező is megerősítette. És nem tudom, ez jó vagy rossz hír, de a házaspár együtt marad ezek után is, csak nem olyan boldogok, mint korábban. :(

És hogy ki az, aki próbálta megakadályozni Harry hűtlenségét? Rowan Atkinson karaktere, aki eredetileg angyal lett volna, és a lassú ajándékcsomagolással próbálta eltéríteni a Harryt a céljaitól, de sajnos nem jött be - Samnek viszont legalább segíthetett. 

Emma Thompson a saját életéből merített ihletett a sztorijához

Az egyik legszívszorítóbb történet Emma Thompsoné volt a filmben, aki saját maga is átélt egy hasonló szituációt korábbi férjével, Kenneth Branagh színész-rendezővel, mikor az megcsalta Helena Bonham Carter színésznővel - erről egy rendezvényen mesélt néhány éve. Azóta persze boldog házasságban él nem mással, mint Greg Wise-zal, aki Willoughby-t alakította az Értelem és érzelem című filmben. Hajrá, Emma, le a könnyekkel!

És még egy érdekesség a karakterről: eredetileg sokkal karcsúbb a színésznő, így végig plusz párnácskákkal játszott a filmben, hogy teltebbnek tűnjön. Ti észrevettétek?

Olyan szitu is volt, amivel a színészek nem értettek egyet

Bár Laura Linney-t nagyon meghatotta, hogy mennyire szerette volna Richard Curtis a filmjében látni, amikor megkérdezték, hogy az összes általa játszott szerep közül kinek a döntését változtatná meg, azt mondta, ez irtó könnyű kérdés: nem vette volna fel a telefont, mikor egymásba gabalyodtak Karllal. 

Nem véletlen, hogy Colin Firth karaktere Jamie lett

Egy kis tréfa volt, amit a testvérének szánt, akit Jamie-nek hívnak - így ugyanis a filmbeli testvére gyerekei azt kiabálhatják, hogy utálják Jamie bácsikájukat... Ó, a testvéri szeretet!  

És ha már Jamie, emlékeztek a tóra, amibe beleugrottak Aureliával, hogy megmentsék a kéziratot? Elég mókás, de a víz kb. 50 cm mély volt, úgyhogy igazából nem is úsztak, hanem térden kúsztak a tavacskában. Most már biztos más szemmel nézitek majd a jelenetet, igaz?

És ez még nem minden: Aurelia fehérneműjének színéről egy hosszú meetinget kellett tartani a producerekkel, ahol több mint 20 szettet néztek meg, hogy megtalálják A tökéletest. Senki nem mondta, hogy a stylistoknak könnyű a munkája... De vajon emlékeztek, hogy végül milyen színt választottak??

Kitaláljátok, ki az egyik legjobban utált karakter?

Bingo! Ez a személy nem más, mint Mark, aki a barátja feleségének, Julietnek vall szerelmet. Ez a Rómeó ugyan nem járt sikerrel, de annyi biztos, hogy nagyon lelkes volt, ami a szerepet illeti: ugyanis az összes táblát saját kezűleg írta meg!

A rendező viszont biztos nem utálta a karaktert, hiszen állítólag saját magáról mintázta, ezt a felesége, Emma Freud (Sigmund Freud ükunokája) árulta el a Markot alakító Andrew Lincolnnak. 

És hogy ki volt a színész, aki nem is tudta, hogy épp castingolják?

A nagy Billy Mack! Bill Nighy azt hitte, csak szívességet tesz egy castingos ismerősének azzal, hogy felolvassa a szöveget, és így jobban el tudja majd képzelni, kire illik a szerep. Legnagyobb meglepetésére viszont, úgy tűnik, épp rá illett.

Eredetileg még több romantikus szálat kaptunk volna

Sajnos a forgatókönyvet kicsit meg kellett nyirbálni, így 14 helyett csak 10 románc alakulását figyelhettük meg. A 4 elmaradt szálból kettőt még forgatás előtt elvetettek, kettőt pedig ugyan leforgattak, de időhiány miatt végül nem kerültek be a filmbe - ezek között volt egy kerekesszékes lány története, és egy fiúé, aki szerelmes dalt ír egy osztálytársnőjéhez, aki végül a dobosukat választja. 

És sok helyen a filmet csak megvágva adják le...

Martin Freeman karaktere, John ugyanis egy egész intim jelenetet játszik pornó imitálással... De ne aggódjatok, a színész egy kis zoknit viselt a forgatás alatt, tudjátok hol. Nincs kérdés, ugye? ;) 

A rendező már eleve tudta, kikre írja a forgatókönyvet

Na jó, nem minden szereplő volt meg, de azért voltak tervei Mr. Curtis-nek! Ilyen volt Hugh Grant, Emma Thompson vagy épp Martine McCutcheon, a színésznő és énekesnő, aki Natalie-t alakította. Épp ezért utóbbinak már 'Martine' néven is írta a szövegeit, annyira biztos volt, hogy őt akarja, de a meghallgatása előtt átírták Natalie-ra, nehogy elbízza magát. 

Azt viszont nem tudta eleinte, hogy az egész egyetlen film lesz!

A tervek szerint készült volna egy film Colin Firth és egy másik film Hugh Grant karakteréről. Aztán arra jött rá a rendező és forgatókönyvíró, hogy egybegyúrja a kettőt és a film sokkal inkább a szerelem különböző arcairól fog szólni, mint egy konkrét szerelemről. És milyen jól tette, igaz?

Remélem, tudtam újat mesélni erről a karácsonyi kedvencről - most pedig írjátok meg nekem Facebookon, hogy ki a kedvenc karakteretek a filmből!! Békés, boldog ünnepeket és nagyon szuper új évet kívánok nektek! ;)