Az inspirációkhoz ezúttal az Emporiummal közös legújabb kollekciónk vadonatúj ruháit használtam, abból is a színes kedvenceimet - remélem, tetszeni fognak! Ahogy tavasszal, úgy ezúttal is stílustanácsadóként segítettem a kollekció megvalósulását, hogy minden alkatnak készüljenek izgalmas darabok – látjátok is majd az üzleteikben a „Lakatos Márk ajánlásával” címkét! :)

Kezdjük rögtön egy nagyon izgis szettel, hiszen nincs ősz overall nélkül! A V-kivágás szépen nyit, szellősebbé teszi az egész megjelenést, és nem mellesleg hosszabbnak mutatja a felsőtestet is. Épp erre szolgál a monokróm színválasztás is – ha egy színből építkeztek, az is nyújtja a sziluettet.

Az átlapolós megoldások általában nagyon jól állnak a mellben teltebb hölgyeknek, ezért ajánlom is, hogy keressétek az ilyen szabású darabokat. Felvehettek alá egy alakformáló topot vagy akár garbót, ha hűvös az idő. A széles öv adta magát Évinél, aki magas lány, de ha nektek alacsonyabb a termetetek, válasszatok egy vékonyabb övet a derékra! ;)

A következő favorit szintén egy színpompás ruha – Szilvi, a másik modellünk ezúttal egy körömvirág sárga darabba bújt. Ez nagyon csinos fazon lehet akár Homokóra, akár Körte alkatú hölgyeknek! Szintén nyújtja az alakot, amit a felsőrész cipzárazása is segít, a kis patentos megoldások pedig diszkréten kiemelik a derekat. Szerintem ez egy nagyon izgalmas ruha akár munkába, akár színházba, akár randira. Felvehetitek egy szexi magassarkúval vagy csinos fekete bokacsizmával és harisnyával, de még egy sikkes-pasis, lakk oxford cipővel is, ha úgy hozza a kedvetek. És milyen jól mutatna egy barna kabátkával, ami annyira trendi most!

Alma hölgyeknek is mutatok egy zseniális szettet – hozzuk vissza az összeillő blézer-nadrág megoldásokat! Itt éppen ez volt a koncepció, de ahogy látjátok, a klasszikus blézerek már uncsik, ezért nagyon szerettem volna egy kis izgalmat vinni a kabátkákba, és ez az egyik kedvencem. Őszies szín és minta egy vagány kis dzsekin és hozzá passzoló nadrág. Mivel az Alma nők és lányok általában hasvonalon teltebbek, így náluk szuperül beválik egy hosszabb felső, legyen az tunika vagy egy menő ing. Én most az utóbbira szavazok, és Ti?   

Az egész kollekciót New York inspirálta – a nagyvárosi pezsgés, a jól variálható, változatos, de nem zsúfolt alapgardrób gondolata. Naná, hogy kellett valami irtó vagány fókuszpont a kollekcióba! Így jöttek a bőrhatású darabok, amik szexik, mégis könnyű őket kombinálni – nézzétek meg, egy szexibb ruhadarabot is el lehet vinni hétköznapi sikkbe mintás szövetnadrággal vagy csinos blézerrel. És ha épp csajos, de sportos cipőt vennétek, annak sincs akadálya, hiszen Ti hozzátok a szabályokat, Drágáim!

Extra tipp! Nadrágban is sokszor ajánlom az átlapolós fazonokat – nem csak felsők formájában –, ezek pedig főként szűkebb, betűrt felsőkkel, kabátkával mutatnak jól akár vékonyabb, akár teltebb alkatról van szó.

Ha viszont átlapolós felsőt kaptál fel, akkor valami más megoldás után kell nézned nadrág és szoknya téren, és ilyenkor jön a trükköm: a gumis derék. Úgy tágul, ahogy szeretnéd, szuperül tart és nagyon kényelmes benne mozogni. A szűkülő szár jöhet, de a cicanadrág érzetet elhagyjuk, hogy utcára, munkahelyre is hordható legyen – keressétek ezt is, mikor vásároltok, nálunk is többször felbukkan a kollekcióban, itt van például egy imádnivaló kis szoknyás szett példának! ;)

Csupa eredeti, friss megoldást szerettünk volna mutatni nektek, hogy minél változatosabban tudjatok öltözködni – akár 52-es, vagyis XXL méretig megtaláljátok a darabokat az Emporium üzleteiben, sőt még játszani is fogunk a Facebookon szuper darabokért 5 héten át, úgyhogy figyeljetek!

És aki még nem látta, itt egy szuper átalakítós videó a Dove nyereményjátékának nyertesével, aki ajándékba kapott egy teljes szettet az Emporiumtól, hogy még szebb legyen a napja – nézzétek meg! ;)