A szemfestés ókori mesterei

Induljunk egészen messziről, az ókori Egyiptomból! Nefertiti szobrát hoztam nektek példaként, akinek már a neve is azt jelentette „a szépség megérkezett”, és aki a legmeghatározóbb „stílusikonunk” ebből a korból, természetesen Kleopátra mellett. Krisztus előtt 1340-ben készült mellszobra is jól mutatja, hogy a szépségideálok lehetnek kortalanok, hiszen még ma is épp olyan gyönyörűnek látjuk, ahogy a kortársai. Nézzétek meg például Sofia Loren képe mellett Nefertiti szobrát – lenyűgöző a hasonlóság a szemfestésben, a szemöldök formázásában, az ajkak kontúrozásában, igaz?

Kép: Philip Pikart / John Springer Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)

Az elmúlt években készült elemzések egyébként megmutatták, a mellszobor külső és belső rétege között határozott eltérés van. Vagyis kívül a ránctalan, feszes bőrű, gyönyörű csontozatú Nefertitit látjuk, vagyis egy idealizált változatát a belül rejlő idősebb, kicsit kevésbé egyenes orrú és szép csontozatú hölgynek. Ez az ókori retusálás, Édeseim! Persze ettől még valószínű, hogy különleges szépség volt, és hát a ráncokat és hasonlókat csak az alsóbb osztálybeli hölgyek képein örökítették meg, az uralkodók örökké fiatalok és gyönyörűek maradnak.

Amiért különösen érdekes nekünk, hogy 1912-es felfedezése, majd 1924-es bemutatása után a szobor villámgyorsan elterjesztette az egész világon ezt a korhoz képest sokkal intenzívebb sminkelést. A szépen formált szem, az ívelt szemöldök, a piros ajkak a húszas évektől a napjainkig divatosak maradtak. Annyit tudunk, hogy az ókori keleti kultúrákban hihetetlenül nagy hangsúly volt a szépítkezésen és a teszt tisztaságán. Rengeteg különleges recepttel, kozmetikummal, speciális szépségrituálékkal igyekeztek megállítani az időt, és állítólag nagyon ügyesek is voltak benne.

Nefertiti fejszobra, amelyet a berlini Egyiptomi Múzeumban őriznek. (Kép: CM Dixon/Print Collector/Getty Images)

Ami ebből a makeup rutinból ismert, hogy Nefertiti határozott szemöldökívét ásványi porokkal formázta, szemhéját pedig olyan festékkel dekorálta, amely citrom, ólomvirág és égetett réz keverékéből készült. Ezt addig kellett tűz felett tartani, amíg el nem szenesedett, majd egy mozsárban összeporították korallal, szantálfával, gyöngyökkel, ámbrával, egy denevér szárnyával, valamint egy kaméleon darabkájával (a többi részét elhamvasztották és rózsavízzel keverték össze még melegen). Na, Drágáim, ehhez mit szóltok? 

A fogfeketítés hagyománya

Az ohaguro, vagyis a fogak feketítése egy régi japán hagyomány, amelynek eredete az őskorra tehető és természetesen nagyban kötődik a japánok fekete szín iránti csodálatához, de később Kínában és Dél-kelet Ázsia több részén is elterjedt. Most, hogy mindenki a fogfehérítésért fizet, nehéz ezzel a dologgal megbarátkozni esztétikailag, igaz? Ha megnézitek a lenti képet, látjátok is, miről van szó – egy hosszadalmas és néha meglehetősen fájdalmas eljárás következtében a fogakat befeketítik ecetben feloldott vasreszelékkel (ez a kanemizu), amit aztán teaporokkal tesznek tartóssá. Az egyetlen előnye az volt, hogy megakadályozta a fogak romlását. Szinte hihetetlen, hogy tiszta ciki volt a fehér fog, igaz?

Kaguyahime no monogatari c. rajzfilm (2013)

Egy monda szerint még a Heian-korban, vagyis az előző ezredforduló környékén egy szolgálólány annyira megriadt a látványtól, hogy megnyúzott hernyóhoz hasonlította egy nő fogait. Rémes sértés lehetett! És hogy kiknek is volt kötelező ez a procedúra? Elég sok hölgynek: voltak korok, amikor minden férjezett nőn elvégezték, és voltak olyan idő is, amikor már pubertáskortól alkalmazták, de a prostituáltak és gésák is szinte mind éltek vele. Persze a fiatal lányok nem mind kedvelték a dolgot: egyrészt rettentően öregít, másrészt elárulom, hogy nem lesz mentol illatú tőle a lehelet, nem beszélve arról, hogy nagyon macerás a folyamat. A trend azonban csak a Meidzsi-kor (1868-1912) idején kezdett kimúlni, amikor a kormány betiltotta az eljárást, és most már egyre kevesebb helyen fedezhető fel a praktika - manapság a gésa negyedekben vagy Vietnám egyes részein találkozhattok vele.

A szépségpöttyök

Ha az apró fekete szépségpettyekről van szó, biztos sokatoknak eszébe jut Marie Antoinette és a fehérre púderezett arc, pedig maga a foltocska ennél sokkal-sokkal régebbről származik. Leletek támasztják alá, hogy már az ókori római nők is előszeretettel leplezték így a pattanásokat és apró szépséghibákat, amit akkoriban splenia-nak hívtak. Innen aztán ugrunk jó pár évszázadot, de a XVI. században új erőre kapnak a tapaszkák! Voltak persze mindenféle paszták és kencék, amivel próbálták egyenletessé tenni a bőrszínt, és elfedni a seb- és himlőhelyeket, de a gazdagabbak más eszközökhöz is folyamodtak! 

Aprócska, mouche-okat vásároltak, amelyek tulajdonképpen selyemből, bársonyból, szaténból vagy taftból készült apró pöttyök voltak a hibák elrejtésére vagy épp a porcelánszerű bőr kiemelésére. Nem véletlen, hogy épp ebben az időben lett népszerű a szépségpötty, gondolhatjátok. Ahogy az előbb már említettem, a himlő nem kímélte a hölgyek (és urak) bőrét, és egyéb eszközök és szépészeti beavatkozások híján ez a módszer volt a legkézenfekvőbb. Formázták ezt mindenféle módon – voltak még szívecskék is – és persze az is számított, hova helyezték fel. A jobb orcán a férjezett nők hordták, a balon pedig a már eljegyzettek. A száj sarkába azok helyezték, akik nyitottak voltak egy kis mókára, a szem sarkához pedig a szeretők ragasztották.  Itt láthatjátok Thomas Gainsborough Nő kékben című festményén, hogy milyen sokféle üzenete lehetett a pöttyöknek – még a gyilkosoknak is külön jelölése volt!

A szépségpetty ezernyi jelentése - Kép: Pinterest

A XVIII. századi Angliában viszont már politikai üzenete is volt a foltoknak – ki a Whig, ki a Tory pártot támogatta. Henri Misson, egy francia úr 1719-es angliai útja után viszont arról írt, hogy míg a francia nők azért viselik a mouche-t, hogy fiatalnak és csinosnak tűnjenek, az angol hölgyek számolatlanul teszik magukra fekete pontokat – van, hogy 15-öt is, és nem csak szép hölgyek, de csúnyák és öregek is (még negyven fölött is!!), hogy elfedjék a bőrhibákat. Hihetetlen nehéz volt abban az időben is megfelelni a pasiknak, annyit elárulok... Búcsúzóul jöjjön François Boucher festménye, amin egy hölgyet láthattok, aki épp felteszi a kis pöttyét, a kezében pedig egy kis doboz, amiben ezeket tárolja illetve a kedvese képét. Ti mit szóltok ezekhez a kis pettyekhez? Kipróbálnátok, ha divatba jönne újra? ;)

François Boucher - Egy szépítkező hölgy